TAVASZ
Talán nincs is olyan ember aki a hosszú tél után ne várná a megújulást hozó tavaszt és a meleget. A tavasz nekem a legszebb és legkedvesebb évszakom. Ilyenkor robban be a természet és én is újra feléledek ilyen tájt. Régóta tervbe vett vágyam volt, hogy ideális körülmények között egy szép lányt fotózhassak egy virágzó repcemezőben. Nos az élet úgy hozta, hogy erre most ez év május elején Nagybánhegyes határában sorkerülhetett. Tényleg spontán jött össze, mert hirtelen minden adott lett ehhez. Eredetileg Párom - Erika - keresztlányának - Enikő - ballagására mentünk, de a sors megajándékozott ezzel a lehetőséggel is.
Talán nincs is olyan ember aki a hosszú tél után ne várná a megújulást hozó tavaszt és a meleget. A tavasz nekem a legszebb és legkedvesebb évszakom. Ilyenkor robban be a természet és én is újra feléledek ilyen tájt. Régóta tervbe vett vágyam volt, hogy ideális körülmények között egy szép lányt fotózhassak egy virágzó repcemezőben. Nos az élet úgy hozta, hogy erre most ez év május elején Nagybánhegyes határában sorkerülhetett. Tényleg spontán jött össze, mert hirtelen minden adott lett ehhez. Eredetileg Párom - Erika - keresztlányának - Enikő - ballagására mentünk, de a sors megajándékozott ezzel a lehetőséggel is.
Pénteki ballagást követően már láttam, hogy rengeteg frissen virágzó szemet kápráztatóan sárgálló repcemező kísér az úton visszafelé minket. Már kattogott is az agyam, és bőszen szerveztem magamban, hogy hogyan is állok majd elő ezzel az ötletemmel. Mármint, hogy Edinát és Enikőt a két keresztgyermekünket rávegyem egy repcefotózásra. Péntek délutántól, szombat estig puhítottam őket, és vasárnap már nyert ügyem volt. Talán azért is volt ilyen könnyű rávenni őket, mert ismerik a fotózási szenvedélyemet és nekik is szokatlan lehetőség volt ez. Vasárnap ebéd után felkerekedtünk és Ottó (az Apuka) segítségével egy három méteres létra társaságában kihajtottunk a legközelebbi repcetáblához a falu határába. Itt meg kell jegyeznem, hogy az autóból nézve fel sem tűnik, hogy valójában milyen magasra is nő a repce. Úgy általában elég, vagy inkább nagyon magasra. Pont olyan magasra, hogy földről többnyire nem lehet látványos képeket készíteni, illetve csak olyanokat, ahol a horizont állandóan belerondít a képbe és még ráadásul le is vágja a fotózandó személyek fejét. Nos ezt elkerülendő létrát vinni kötelező!!! De jó magasat ám. A 2.5 méteres pont megfelelt, az 1.5-1.7 méter magas repcetáblában. Igen ám, de arra nem gondoltam én sem, hogy ez még mindig kevés lesz, mert a fényképezni kívánt személy gyakorlatilag elsüllyed a táblában. Úgyhogy mikor odaérkeztünk és szembesültem ezzel a helyzettel, kérő szemeim Ottóra meredtek, mert ide biza rekeszek kellenek. Hat rekeszt hozott a derék Apuka, akinek ezúton is hálás köszönet a dupla fuvarért. Közben lógott az eső lába, néhányszor el is cseperedett, de végül megkegyelmezett nekünk az időjárás is. Ottó hamar megjárta azt a plusz egy kanyart azaz a hat kilométert, és végre elkezdődhetett a munka érdemi része is. Mivel két lányt fotóztam, ezért a hat sörös rekeszt hármasával egymás mellé téve el tudtam érni azt az ideális modell magasságot, amivel már kellőképpen kiemelhettem őket a repcemező fogságából és már el is fértek rajta.
Gyorsan belőttük a létra helyét is és már kattogott is a fényképezőgépem. Láttam rajtuk a megilletődöttséget és a zavart, úgyhogy több időt hagytam arra, hogy feloldódjanak. Tíz perc után már olyan lett a hangulat mint egy jól sikerült showder klub közben, úgyhogy innentől már sínen volt a projekt. Most már nem is beszélek többet, inkább mutatok néhány képet.
